|
Kezdődik az iskola
Az a bizonyos egy nap is úgy elszállt, mintha nem is lett volna. Hermione két órával a vonat indulása előtt már ott topogott az ajtóban, és sürgette kis családja többi tagját.
- Komolyan, minden évben ezt akarjátok eljátszani? – kérdezte kifakadva.
- Hermione, még két óránk van a vonat indulásáig…
- Perselus! Pont neked, mint a Roxfort igazgatójának nem kéne ennyire felelőtlennek lenned! – oktatta ki a nő, mire a férfi az égre emelte tekintetét.
- Anya, nem találom a dísztalárom – rohant le az emeletről Tony.
- Ne is keresd, már becsomagoltam, ott van a bőröndödben összezsugorítva a bal felső zsebben… - A fiú bólintott, majd visszaszaladt. Őt hamarosan húga váltotta föl.
- Anya, mi lesz az új tankönyveimmel? A fele még meg sem érkezett!
- Tudom, már írtam a boltba, hogy a hétvégén haladéktalanul küldjenek belőle, ne izgulj. – Eileen visszarohant a szobájába, hogy aztán ismételten felkiáltson.
- Apaaaaaaaaaaa kész vagyok! Leviszed a ládámat? – kiabálta le a lány, mire Piton hasonló stílusban válaszolt neki.
- Hát peeeeeeeeeeeeeeersze! – Eileen megállt a lépcső tetején és vihogva fogadta a produkciót. Végül nagy nehezen összeszedték magukat és elindultak a vasútállomásra. Persze ilyen korán még senki sem tartózkodott ott.
Eileen unottan leült a ládája tetejére és körbenézett. Megállapította, hogy a 9 és ¾-ik vágány talán még sohasem volt ilyen kihalt. Tony éppen anyjával veszekedett valamilyen iskolai program miatt, de ez nem kötötte le különösebben. Már alig várta, hogy ismét az iskolában lehessen. Főleg így, hogy átlépett egy évet. Annyira fűtötte a bizonyítási vágy, hogy még azt sem vette figyelembe, hogy minden az arcára van írva.
- Hé, hugi kissé fogd vissza azt a vigyort. Megijed a macskád és daráltmacska lesz belőle, ha a vonat alá szalad… - piszkálta a fiú.
- Tony… csak neked, csak itt, és csak most… KAPD BE A BAL BOKÁMAT, TE EGOISTA MAJOM! – Tony röhögve fordult el tőle. Imádta, mikor húga ilyen választékosan kezd el szitkozódni. Na amit ennél jobban imádott, az az volt, mikor ezt anyjuk előtt tette.
- Eileen! Hányszor kell még elmondanom, hogy ne beszélj ilyen csúnyán… szerencséd, hogy még nem vagyunk az iskolában, mert ezért egy csomó pontot levontam volna… - szidta össze a nő, viszont félbe is hagyta a fejmosást, mivel megérkeztek az első diákok. Perselus szinte azonnal eltűnt, ahogy megérkeztek. Elment a minisztériumba, hogy átvegye az Alexei felügyeletéről szóló iratokat a minisztertől. Nem sokan tudtak a fiúról, jóformán a régi rendtagok, és azok akik napi szinten kapcsolatba kerülnek majd vele. Viszont az aktáját titkosították és eldugták valahova jó mélyre, ahonnan szinte lehetetlen előkaparni.
Perselus a fiú ajtaján kopogott, és mint mindig most is Dobby nyitott ajtót. A manó sietősen betessékelte a férfit, majd leültette őt a nappaliban.
- Igazgató úr, mi lesz most Dobby feladata, hogy a fiatalúr visszatér az iskolába?
- Erről szerettem volna beszélni veled, de várjuk meg Alexei-t és Tikkyt. – Alig két perc múlva megjelent a fiú, mögötte a kicsi házimanóval.
- Jó reggelt, igazgató úr…
- Magának is, Mr Arzsak. Mielőtt kivinném a vasútállomásra, szeretném megbeszélni az elkövetkező tanévet. – A fiú helyet foglalt vele szemben és várakozva nézett rá.
- A minisztérium végre eldöntötte, hogy mit kezd velem?
- Úgy is mondhatjuk. A miniszter úr, átgondolta a dolgot és úgy döntött, hogy az én felügyeletemre bízza önt.
- Ez pontosan mit takar? – kérdezősködött a fiú.
- Amíg az iskolában van, addig amúgy is a mi felelősségünk, viszont a nyári szünetre és a többi szünetre vonatkozóan még nem döntöttük el pontosan. A lényeg, hogy ezután nem maradhat így itt egymagában. Most viszont térjünk át a manójára. Úgy vélem jó helye lesz a Roxfortban, Dobby továbbra is tanítani fogja, ahogy a többi manó is. Nem várom el, hogy ingyen dolgozzon, ezért, ha úgy tetszik kap annyi fizetést, mint Dobby és azt kezd a pénzével, amit akar. Rendszeresen eljárnak ide, hogy rendben tartsák a házat.
- És mi lesz a házzal?
- Lezárjuk, és csak a manók tudnak majd bejönni ide, az ingóságai biztonságban lesznek. – A fiú bólintott, majd felpattant.
- Akkor indulhatunk? – Perselus látva, hogy a fiú mennyire feszült lett a vállára tette a kezét.
- Ne feledje el, ez egy új lehetőség. Egy új kezdet, hogy mindent másként csináljon. Ne legyen ideges, minden rendben lesz…
- Mondja maga – duzzogott a fiú, aki már nem is próbálta leplezni nyugtalanságát.
- Most pedig induljunk, Dobby és Tikky majd elviszik a csomagjait a kastélyba. A vonatra, csak a legszükségesebbeket hozza magával. Talár, egyenruha, esetleg könyv és némi étel, mivel az út több órás. – A fiú engedelmesen előkotorta az említett holmikat, majd keresztbe tette vállán a táskát, és lehajolt egy kis üvegkalickáért.
- Vele mi legyen? – kérdezte a fiú felmutatva a zöld színű aprócska kígyót.
- Nos, úgy vélem, hogy őt akár magával is viheti, de nem ajánlom, hogy kiengedje onnan, a kígyó érdekében. Nem akarjuk, hogy néhány rémült diák agyonátkozza… - A fiú halványan elmosolyodott, és alaposan bezárta a tárolót. Közben Tikky és Dobby eltűntek a csomagokkal mondván a kastélyban újra látják egymást. Perselus kisétált a ház elé a fiúval, majd elővette pálcáját és legalább öt féle bűbájt bocsátott a házra. Alexei döbbenettel vegyes elismeréssel nézett föl a férfira. Meg kellett állapítania, hogy az igazgató tényleg nagyon erős és karizmatikus férfi, nevelőjével ellentétben…
- Most pedig hoppanálni fogunk. Fogja meg a kezem és szorítsa rendesen! – A következő percben már a vasútállomás egyik félreeső sikátorába érkeztek meg. Sietősen végighaladtak a pályaudvaron és átléptek a falon, mely a Roxfort expresszhez vezetett. Alexei egy pillanatra megállt és körbenézett, már voltak páran, de nem tolongott a tömeg. Észrevéve, hogy a férfi nem várta meg őt, eliramodott utána. Nem volt kedve elkeveredni, így szótlanul követte Pitont. Perselus már messziről kiszúrta családját, amint egy kupacban társalognak Lupinnal és a gyerekeivel.
- Á, Perselus! Hol késlekedtél eddig? – kérdezett rá Remus, miközben végigmérte a fiút, és aprót biccentett.
- Mr Arzsak, bemutatom az iskolánk Sötét Varázslatok Kivédése tanárát, Mr Remus Lupint. Lupin professzor, a fiatalember Mr Alexei Arzsak… - A fiú bólintott.
- Örvendek a megismerkedésnek. Sokat olvastam önről a történelemkönyvekben. Ha nem tévedek ön két háborút is megélt még Voldemort rémuralma alatt. – Lupin szemöldöke fölszaladt az égig.
- Igen, látom jól megtanulta a leckét… Kíváncsi vagyok még miket tanult a Durmstrangban. – Ezen Perselus felhorkantott.
- Sajnos azt kell mondjam, a Durmstrangban hihetetlenül esett a színvonal. A fiatalember átlépte a másodikat, és elvégezte a harmadik osztályt. Nálunk már negyedikbe ment volna…
- Volna? – kapta föl a fejét Teddy.
- Igen, a szintfelmérőn csúnyán elhasaltam… - vallotta be Alexei, de Perselusnak sántított a dolog.
- Nos igen. Ez mindenkit meglepett, így sajnos úgy döntöttünk, hogy újra kell járnia a harmadikat.
- Oh, hát ez meglepő, bár lehet nem is nagy baj. Az én fiam, Teddy egy évvel később kezdhette csak el a Roxfortot, mert Sárkányhimlőt kapott és nem akartunk mindenkit végigfertőzni… - Az említett durcás képpel meredt apjára.
- Kösz… a gyerekkori meztelen fényképeimet nem akarod végigmutogatni? – háborgott. Eileen persze kihasználta a kínálkozó alkalmat.
- Remus bácsi! ÉN! Én kíváncsi vagyok rá! – Teddy arca elvörösödött és inkább lelépett Tonyval, aki nem akart közösködni a sráccal. Perselus elment, hogy a Roxfortban fogadhassa a diákokat. Hermione és Remus pedig szétszéledt, hogy összeszedje a kószálókat és a családjaikat. Eileen még mindig a csomagján ült, de most már Jul, Remus lánya is ott ült mellette.
- Azért én sajnálom, hogy szétválunk… Jók voltak a közös órák… - jegyezte meg a lány a lábát lóbálva, miközben hol zöldre, hol pedig pirosra változott haja színe.
- Na igen, de én szóltam, hogy próbáld meg te is! – tiltakozott Eileen.
- Nem mindenkibe szorult annyi ész, mint beléd meg Hermészbe… - pufogott Jul.
- Ha tanultál volna neked sem lett volna problémád.
- Köszi, anya… szerinted én mit hallgattam otthon az ősöktől? – Eileen megrázta a fejét, majd a tőlük nem messze ácsorgó Alexeit kezdte el figyelni.
- Hé! Új fiú! Mit is mondtál, hányadikba mész? – kérdezett rá. Alexei felvont szemöldökkel nézett rá.
- Én nem mondtam…
- Ó, bocs, akkor mit is mondott apám? Csak nem azt, hogy hülye vagy és megbuktál? – provokálta tovább a másikat.
- Figyelj, apuci szeme fénye, leszállhatnál végre rólam, vagy olyat kapsz, hogy egy életre megemlegeted! – fenyegetőzött.
- Már alig várom! Amúgy hova is kerültél? Melyik házban rontod majd a levegőt? – A fiú elégedetten elvigyorodott.
- Csak hogy megnyugtassam a kis lelked, nem te leszel a kiskakas a Mardekárban! – a lány döbbent arcát látva már húzta is magának a képzeletbeli strigulát.
- Na ne szívass! Hogy a frászba kerültél te oda? És én erről miért nem tudok?! – fakadt ki Eileen. Ahogy ezt befejezte megjelentek Dracóék. Hermész azonnal lekezelte a másik srácot, és Heléna is integetett neki. Eileen felháborodva és undorodó arccal nézte a jelenetet.
- Fujj, mindjárt hányok! – kezdett el öklendezni.
- Eileen, ne legyél már ilyen! – zendített rá a szőke fiú.
- Tudjátok mit, csináljatok, amit akartok! – sértődött meg. Hermész vállat vont, majd Alexei és ő kerestek egy félreeső sarkot, és letelepedtek a földre. Draco ezen alaposan meglepődött, hiszen fia már csak attól is rosszul volt, ha egy ilyen helyen végig kellett mennie, erre most simán leült a mocsokba.
- Ki érti ezt? – nézett feleségére, aki szintén meglepődött a dolgon.
- Draco bácsi, én miért nem tudtam arról, hogy ez a majom a Mardekárba fog járni?! – vonta kérdőre a férfit a lány.
- Eileen, először is titokban kellett tartani. Másodszor úgy tudom, hogy apátok említette nektek a dolgot, lehet, hogy nem figyeltél eléggé… - Tony megjelenve kezet fogott keresztapjával.
- Ja tényleg, apa mondta is, hogy a sráccal egy házba kerültetek, csak te akkor voltál a pukkancs béka korszakodban… - piszkálta a húgát.
- Marhára vicces… tapló – azzal felmutatta a középső ujját, mire Gabrielle rávágott a fejére egy újsággal.
- Örülj neki, hogy anyád nem hallotta, mert egy ilyet nála nem úsztál volna meg egykönnyen… - A lány elhúzta a száját.
A vonat húsz perccel az indulás előtt érkezett meg, így a diákok elkezdtek felpakolni. Mindenki hatalmas csomagokkal és kalickákkal próbált meg egyensúlyozni. Tony le is foglalta a legközelebb eső kupét maguknak. Szépen sorjában bepakoltak, bár volt némi fennakadás, mikor Heléna az átlagosnál is kétszer nagyobb csomagjait a fiúk megpróbálták fölpakolni a csomagtartó részre.
- Tony! Ha leejted és kiborul, esküszöm megverlek! – fenyegetőzött a szőke lány.
- Ha-ha… Miért? Mi van benne? Csak nem valami férfimagazint rejtegetsz? – incselkedett a fiú. Heléna gondolt egyet és bájosan elkezdte rebegtetni szempilláit két griffendéles társára.
- Nem. Pusztán benne van pár igencsak kényes csipke fehérnemű, amiket nem a nyilvánosságnak találtak ki… bár ha érdekel titeket… - kacsintott rá a két fiúra, mire azok látványosan elvörösödtek. Végül inkább hagyták a témát. Hermész majdnem elröhögte magát a jeleneten.
- Lex, ülsz mellém? – kérdezte Alexeitől. A fiú az utolsó két napban már megszokta, hogy a másik így szólítja.
- Nekem mindegy… - azzal levágta magát a fiú mellé. Azonban Eileen rosszalló pillantásaitól a falra tudott volna mászni.
- Hé, új fiú! Az ott az én helyem… húzz el onnan, ha jót akarsz magadnak – sziszegte a lány. Alexei szeme megvillant, de szó nélkül fölállt. A többiek, akik még pakolás közben voltak most meredten néztek rájuk. Tony még mindig emlékezett Voldemortra, és bármennyire különbözött tőle ez a fiú, valahol félt a gyerektől.
- Hé! Eileen, fogd vissza magad, nincs kedvem már most összekaparni téged a padlóról… - A lány felháborodottan fordult hátra.
- Kösz hogy ennyire bízol bennem… - mordult föl. Alexei felvonta szemöldökét, majd inkább kivonult a kupéból a folyosóra. Rühellte mikor az emberek így néztek rá. Bár a régi iskolájában nem tudták, hogy ki is ő. A nevelője miatt és mert neki nincs anyja, rendszeresen kapott ilyen sajnálkozó pillantásokat. Hermész tétován indult meg a fiú után, de előtte még visszaszólt a lánynak.
- Tudod, ha nem lennél mindig ilyen bunkó másokkal, talán nem akarna a fél iskola kicsinálni… - Eileen szinte szóhoz sem jutott, csak tátogni tudott. Heléna és Tony viszont bajt sejtettek a levegőben. Hermész inkább kiment a folyosóra barátjához, hogy az ne legyen egyedül.
- Nem kéne itt lenned, még a végén kiutálnak… - vetette oda hidegen Alexei.
- Tök mindegy… - vont vállat a szőke. – Figyelj, tudom, hogy mennyire nehéz… vagyis igazából nem tudom, de sejtem. Engem is az apám miatt szekáltak, viszont jó volt, mert a nővérem megvédett. Tudom, hogy neked nincs senkid, aki kiállna melletted, de ha gondolod, én lehetek amolyan tiszteletbeli testvéred vagy valami… - Alexei nem akarta kimutatni érzéseit, de nagyon jól esett neki amit a másik mondott. Bólintott egy aprót, majd kinéztek az ablakon. Az utolsó diákok is fölszálltak a vonatra, így most már szinte csak az integető kezeket lehetett látni. Hermész is integetett szüleinek, akik könnybe lábadt szemmel figyelték csemetéiket, ahogy a vonat elindul. Alexeit furcsa érzés fogta el, amit talán a féltékenységhez lehetett volna hasonlítani.
- Heléna! Viselkedj rendesen, tudod ez már az utolsó éved! – figyelmeztette az apja.
- Tudom, nyugi…
- Szeretlek titeket kicsikéim! – kiáltotta föl Gabrielle.
- Mi is téged anya! – kiabálta vissza a Hermész.
Még integettek párat, majd a vonat felgyorsított és elindult célja felé. Mindenki visszasétált a kupékba, és élénk beszélgetés vette kezdetét.
Alexei inkább meghúzta magát és nem szólt bele a beszélgetésbe. Az egy dolog, hogy Helénával és Hermésszel az utolsó két hétben összebarátkoztak, de a többieket nem is ismerte. Azért fél füllel figyelt, hogy miről is folyik az eszmecsere.
- Lilyről tudtok valamit? Alig láttam őt a nyáron… - panaszolta Heléna.
- Harry bácsi volt nálunk pár napja, apával beszélgettek. Lily állítólag kint volt pár hétig Afrikában Ron bácsinál – válaszolta Tony.
- Apám, de jó neki… ha nekem lenne ilyen szuper nagybátyám én vissza se jönnék – álmodozott Teddy.
- Kac-kac… csak Harry bácsi meg ne hallja. Neked már nem is jó, ha a Világmegmentő a keresztapád? – gúnyolódott Jul.
- Na nézd már! De kinyílt a csipád! Bezzeg a nyáron, de nagy volt a csönd otthon… - nógatta a lányt.
- Attól, hogy nekem nem akkora a szám, mint a bécsi kapu, még megvan a véleményem – vágott vissza.
- Hé, hugi, csak nyugi… látszik, hogy sík ideg vagy, a fejed már szinte lángol! – piszkálta tovább a lányt, mire az kedvesen elmosolyodott és ilyen szent ábrázattal bevitte a kegyelemdöfést.
- Kedves bátyám, nem én nézek ki úgy, mint egy szakadt punk. Nem mellesleg nem én csöpögtem otthon a szobámban egész nyáron egyetlen lányról álmodozva… - Na erre már mindenki kíváncsian meredt a hirtelen lila színben tündöklő fiúra. Húga elégedetten vigyorgott, majd elővett egy könyvet és mint aki jól végezte dolgát dudorászni kezdett. Persze egy nászindulót, amitől Teddy hirtelen felpattant és sürgős prefektusi teendőkre hivatkozva lelépett. Most viszont mindenki a rózsaszín hajú lányt vizslatta.
- Jul… na mesélj csak! – karolta át a vállát Tony.
- Drága Tony, nálam az ilyen pillantásokkal semmire sem mész. Túl fiatal vagyok még a pasizáshoz… mindamellett csak egy kishúg vagyok, túl nagy szájjal, ami nem egyenlő a spicliséggel – azzal ismét belemerült a könyv tanulmányozásába. Heléna pedig a döbbent Tonyn nevetett. Összességében egészen nyugis volt a dolog, míg Eileen el nem kezdett piszkálódni.
- Hé! Új fiú! Menj arrébb, összerugdosod a cipőmet… - Most is mindenki, persze feltűnés nélkül, vagyis az újság, könyv, vagy csokoládé mögül kezdte el őket vizslatni. Alexei unottan fölemelte a fejét és a lányra nézett. Majd becsukta a könyvet, és felállt… Tony nagyot nyelt mert már kezdte azt hinni, hogy húga lesz az első hulla a tanévben. Viszont Alexei elővette bájvigyorát, majd kifordult az ajtó felé és átgyalogolt a lány lábán.
- Te hülye állat! – kiáltott föl a lány, mire visszafordult, majd tettetett szégyenkezéssel meredt a cipőre.
- Ó, kérlek, bocsáss meg… Annyira sajnálom, észre sem vettem, hogy ott van a lábad… - Hermész már beharapta alsó ajkát, hogy ne kezdjen el röhögni.
- Teeee… te szemét! – kiáltott utána, de az ajtóban megjelent édesanyja, aki olyan pillantásokat lövellt felé, hogy a kupéban legalább tíz fokot csökkent a hőmérséklet. Eileen jobbnak látta, ha most befejezi… Hermione ezután sűrűbben ránézett a gyerekekre, hiszen biztos volt benne, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége.
Alexei direkt lassan ment vissza a kupéba, hiszen ott már tudtára adták, hogy nem kívánt személy. Persze nem is volt kedve egy ilyen szemét kis libával osztozkodni. Ahogy elsétált az egyik kupé előtt, benézve meglátott egy vörös hajú lányt, aki ismerős volt a számára. A lány felpillantott, majd kikerekedett szemekkel nézett rá. Lily felpattant, felfeszítette az ajtót és szabályosan berántotta magához a fiút. Alexeit olyan hirtelen érte a támadás, hogy még védekezni is elfelejtett.
- Te meg mit csinálsz?!
- Nyugodj már meg! – csitította Lily.
- Ha leszállnál rólam rögtön nyugodtabb lennék… - morogta a fiú, aki szabályosan bele lett passzírozva az ülésbe.
- Bocs… - suttogta a lány, és visszahuppant a helyére.
- Mindegy. Miért gubbasztasz itt egyedül? – A lány megvonta a vállát. – Felőlem… én viszont most visszamegyek a többiekhez, a könyvem ott maradt. – A lány kétségbeesetten nézte, ahogy a másik feláll.
- Figyelj, légyszi ne mond el senkinek, hogy itt vagyok… - Alexei értetlenül pislogott.
- Miért bujkálsz? A többiek már tiszta idegek miattad…
- Tudom, csak kéne egy kis nyugalom. Tudod nem könnyű Harry Potter gyerekének lenni… az egész világmegmentési cucc öröklődik. Olyanokat feltételeznek rólam, amiket soha a büdös életben nem tudnék véghezvinni… - panaszolta a lány.
- Hát, üdv a csapatban… bár rólam csak kevesen tudnak, de ha lehetséges, szerintem én még szarabb helyzetben vagyok, mint te. – Lily elhúzta a száját.
- De rólad még nem tudnak…
- A kulcsszó a még! Szerintem tuti ki fogják deríteni, hogy ki vagyok és akkor robban a bomba. Csoda lesz, ha nem nyírnak ki… - viccelődött a fiú, persze a maga morbid humorával. A lány halványan elmosolyodott.
- Majd csak nem lesz annyira gáz…
- Szerinted? Ha Potter lányaként istennek néznek, akkor engem az apám miatt a sátán fattyának fognak tekinteni… - felelte flegmán. – Ami végül is nem is olyan hülyeség… - merengett el. Lily megcsóválta a fejét.
- Te bolond vagy…
- Te meg gyáva, ha nem tolod oda a képed a haverjaidhoz… - A lányban megszólalt a griffendéles, felpattant és leszedte ládáját, ami hatalmasat koppant a padlón.
- A fene, de rohadt nehéz… - nyögött fel, mire a fiú megfogta a láda másik felét, hogy segítsen neki.
- A következő kocsiban vannak, majd segítek vinni… - Ez az önzetlenség meglepte a lányt, mire halványan elmosolyodott.
- Kösz… - Így cipelték át a ládát a folyosón, ami a tanárok körében is nagy feltűnést keltett.
- Miss Potter! Mégis mit művelnek? – kérdezett rá Lupin.
- Elnézést professzor úr, későn érkeztem és nem találtam a többieket, de ööö… Alexei ugye? – A fiú bólintott. – Szóval ő megtalált, most költözöm át. – Lupin bólintott, aztán döbbent képpel sétált vissza a kupéba.
- Na mi volt az? – kérdezett rá Hermione.
- Alexei segít átvinni Lily ládáját az Ő kupéjukba… - motyogta szinte sokkosan.
- És ebben mi a rossz?
- Hogy mi a rossz? Ha ezt a világ tudná, itt kő kövön nem maradna. Egy mardekáros segít egy griffendélesnek. Azt már nem is nézve, hogy az apáik halálos ellenségek voltak… a szó szoros értelmében! – Hermione megcsóválta a fejét. Ő már ismerte valamennyire Alexeit, így nyugodt volt felőle. Persze a többiek nem értették a döntést, hogy ez a fiú miért kerülhetett oda. A nő úgy volt vele, hogy majd idővel megismerik, és talán megváltozik a véleményük…
A kupéhoz érve elsőnek Alexei hátrált be az ajtón, akit Eileen sikeresen bokán rúgott, így a fiú sántikálva foglalta el a helyét.
- Áááá, basszus! – kiáltott föl a fiú, majd fél lábon ugrált egyhelyben.
- Hupsz, nem vettelek észre… - válaszolta Eileen ártatlanul rebegtetve szempilláit. A fiún látszott, hogy meg tudná fojtani a másikat egy kanál vízben. Aztán a figyelem Lilyre terelődött, aki kissé félszegen ácsorgott az ajtóban. Mindenki a nyakába ugrott és úgy üdvözölték. Alexei odabicegett volna a helyére, de Tony maga mellé rántotta.
- Jobb ha itt maradsz, mindenki érdekében. Nem akarjunk büntetőmunkán tölteni az első hetet…
- Mintha az én hibám lenne… - morogta a fiú, miközben elvette könyvét, amit eddig olvasott.
- Nézd, a húgom olyan akár egy fúria. Ne hagyd magad provokálni, mert annak nem lesz jó vége… - tanácsolta a fiú.
- Kösz…
Az út további részében csönd volt. Legalábbis veszekedést nem lehetett hallani. Mindenki mesélt és nevettek egymás viccein. Érkezés előtt átöltöztek, hogy már talárban és egyenruhában szálljanak le a vonatról. A Roxfort expressz hatalmas füstfelhőt eregetve lassan megállt, és a diákok elkezdtek leözönleni róla.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Hát a barátkozás még nem indult meg köztük, rosszul tippeltem volna?
Ez inkább a kicsinállak szakasz XD